Okosan szeretni

Csöröncsisné Pöttendi Beáta

óvodapedagógus

Pár nap és itt a karácsony megint. Már ezredszer pörgetem végig a fejemben a listát, hogy kinek mit kell még megvenni, mi legyen idén a menü. Megszervezni a napokat, hogy minden jól beleférjen: a három-féle süti, az ajándékok be legyenek csomagolva, a lakás kitakarítva. És most nem csak úgy, ahogy a hétköznapokon csak összecsapva, hanem azért adjuk meg a módját, mégis csak karácsony lesz....

Leülök picit, hogy is volt tavaly?

Ja, már megvan, a halászlé az nagyon hiányzott... Idén jó lesz, ha a sűrítmény beszerzését nem az utolsó pillanatra hagyom, akkor idén lesz halászlé is. Ezen kívül nem volt semmi extra. Kapkodás, na, az volt, már egy héttel előtte, és meg sem álltunk 27-éig.

Mit várhatok most?
Azt hiszem, ugyanaz lesz, mint 2016-ban. Már most kezd felmenni a vérnyomásom, ha belegondolok mennyi még a tennivaló, és az idő csak fogy... nem kaphatnék még pár napot? Vagy lehetne kicsit több, mint 24 óra a nap? Akkor már ki lennék segítve. A takarítást az utolsó pillanatra hagyom, mert 2 gyerek mellett nem sok látszatja van, ha 1 héttel az ünnep előtt kisuvickolok mindent.
De ugyanez a helyzet a süteményekkel is....ha előbb megsütöm, szépen  elfogy karácsonyra és akkor állhatok neki még egyszer. Talán az ajándékok
becsomagolása az, amit előre lehet sorolni, persze ha sikerül mindenkiét
hamarabb megvenni... ááá... esélytelen.

Valami nem jó így!
Ha visszagondolok a gyerekkoromra, nem ilyen karácsonyokra emlékszem. Nem rémlik, hogy Anyu is így kapkodott volna, vagy, hogy kész ideg lett volna az ünnepek előtti napokban.

Azt hiszem, megkérdezem, ha legközelebb megyek, hogy hogyan
csinálta.

Te milyen karácsonyra emlékszel gyerekkorodból?

Nálunk az előkészületek is belesimultak a napokba. Valahogy
mindenre volt idő.

Az ajándékok nem is tudom, hogy mikor lettek becsomagolva,
és azt sem, hogy hol rejtőztek meg a nagy napig. A ház ki lett takarítva, a
sütik is megsültek, épp úgy, mint most nálunk is, a különbség csak az, hogy
minden olyan nyugodtan történt. Nem volt feszültség, minden történt a maga
módján.

A Mamával mézeskalács sütés, ez kihagyhatatlan volt. Szenteste a szüleimmel és öcsémmel közösen feldíszítettük a fát, aztán elmentünk a templomba, és mire hazaértünk, a fa alatt már ott vártak az ajándékok. Sokáig rejtély volt, hogyan kerül a fa alá az ajándék, ha egyszer mind a négyen a templomban voltunk.... Kellett pár év, mire rájöttem, hogy miért tartott Apu mindig visszafordulva az útról ellenőrzést, hogy mindent alaposan bezárt -e.

A fa alatt nem volt sok ajándék, de mégis ott volt minden, amit szerettünk volna. Ha kérdezték, mit szeretnénk kapni, jól meg kellett gondolni, mit kívánunk. Egyet, talán kettőt kérhettünk, de jól meg kellett gondolni mi az, amit kérünk. A kívánságnak ezáltal tekintélye volt. Az együtt elfogyasztott ebéd után az estét együtt töltöttük, játszottunk az újjátékokkal, beszélgettünk, tévéztünk.

Ha a gyerekkorom karácsonyaira emlékszem, a család, az együtt töltött értékes idő, boldogság jut eszembe. Nem tudnám megmondani, hogy mit kaptam 7, 8, vagy 10 évesen ajándékot. De azt hiszem nem is ez a lényeg. Akkor még a karácsony a szeretet ünnepe volt. Vajon most is az?

A Te gyerekednek milyen emlékei lesznek a karácsonyokról, ha
felnőttként visszaemlékezik majd?

Tudom, hogy mindenki igyekszik a gyerekének többet megadni,
mint amit ő gyerekkorában kapott.

De talán, még ha kevesebb játékunk is volt, valami fontosabbat mégis kaptunk: emlékeket. Az együtt eltöltött idő által. Bevallom, a dolgos hétköznapok során nekem sincs nagyon időm, hogy a gyerekeimmel
minőségi időt töltsek. Félek attól, hogy a rohanó hétköznapok után, már a
rohanó ünnepek sem tudnak ezen a problémán enyhíteni. Olyan jó lenne az
ünnepeket csak úgy magukért megélni. Nem stresszelni ezernyi dolog miatt, nem kényszerítve lenni, megfelelni száz felé.

Ha megkérdezem a lányaimat, mit szeretnének kérni a Jézuskától, kapásból felsorolnak fejenként legalább 10 játékot. Ez még a kisebbik gond, hiszen kicsik még, persze, hogy mindent szeretnének. A rosszabb, hogy ha meg is kapná akár mindet, meddig lenne boldog tőle? Meddig játszana vele? 1-2 hét, és aztán lecseng az ünnep, elmúlik az újdonság varázsa. És az új, drága ajándék ugyanúgy a dobozban hever majd a többi játék között. Nincs értéke az ajándéknak, nincs értéke az ünnepnek. A gyerekek örülnek az ajándék kibontásakor, a szülők pedig nagyot sóhajtva nyugszanak meg, hogy igen, megérte a sok munka, a gyerek örül, és a karácsonyt is túléltük. Mert manapság az ünnep a sok stressz miatt lassan egy akadállyá válik, amit le kell küzdenünk. Ez nagyon elszomorít.

Mit tehetnénk ez ellen?
Talán lejjebb adhatnánk kicsit. Mi van, ha nem lesz a háromféle sütiből csak
egy, de azt együtt sütjük? Ha a gyerek tablet helyett inkább egy izgalmas társasjátékot kap, amivel együtt játszhatunk? Vagy a drága sokadik ajándék helyett egy közös program, együtt?

Mi lenne, ha minket, magunkat kapnák meg a gyerekeink? Ha a legdrágább kincset adnánk, amit csak adhatunk? Az időnket..., a minőségi együtt töltött időnket!

"Az idő a legértékesebb árucikk a világon, sokkal értékesebb, mint az
arany, mert ha egyszer elveszett, nem lehet pótolni." (Adam Jackson)

Kívánok mindenkinek áldott, békés karácsonyt!