Szubjekt: Az iskolaérettség útvesztői

Holczhauser Zsuzsanna

Óvodapedagógus

Mentálhigiénés szakember

Fejlesztés! Fejlesztés! Fejlesztés! Iskola-előkészítés! Iskola-előkészítés! Gyerünk! Nem lehet pihenni egy pillanatra sem!

Rémült szülői szemek. "Mehet a gyermekem az iskolába?"" Itt a gyermekem nem kapja meg a neki való fejlesztést! ""Nem szeretném, ha iskolába menne, mert még nem tudja a betűket, de már dolgozunk vele! " " Milyen fejlesztést javasol, hogy iskolaérett legyen?"

Ilyen, és ezekhez hasonló mondatokkal találkozom az utóbbi időben szinte minden nap.

Gondolkodom, hogyan is tudnám megnyugtatni a szülőket. Az első gondolat, ami felötlik bennem, hogy tulajdonképpen az iskolaérettség azért mégsem egy felsőfokú nyelvvizsga.

És hogy miért is nem? Mert úgy gondolom és hiszem, hogy az iskolaérettség egy küszöb az óvodáskor és kisgyermekkor között, amit minden gyermek átlép. Előbb, vagy utóbb, de átlép, hiszen ez egy lélektani fejlődés küszöbe. Egy pont, amit nem lehet kikerülni. Egyszerűen azért nem lehet kikerülni, mert ez fejlődéspszichológia. Ugyan úgy nem lehet kikerülni, mint amikor a kamaszkor lázadását levetkőzve átlépünk a fiatal felnőtt korunkba. A helyzet az, hogy az egyéb életkori váltásokat nem is nagyon vesszük észre. Akkor vajon miért nem lehet az óvodáskorból a kisiskolás korba való lélektani váltást is ilyen természetesen kezelni? 

Szeretnék néhány jellemzőt leírni, hogy a fogalmakkal tisztába legyünk:

Az óvodáskor jellemzői: Alapvető tevékenysége a játék. Játék és érzelem. Érzelem és játék. És ez semmivel nem helyettesíthető. Itt próbálgatja a felnőttek szerepeit, másolja és rögzíti a viselkedés mintákat. Fejlődik a kreativitása. Tapasztalatokat szerez a tárgyakról, az társaival való együttműködésről. A társakkal való együttlét különösen nagy hangsúlyt kap. Tanulja az idegen felnőttekhez és társakhoz való viszonyulást. Fejlődnek azok a képesség, melyek majd egy következő életszakaszhoz lesznek szükségesek Egyre nagyobb önállóságot sajátít el. Ezt az életszakaszt átíveli egy nagyon erős érzelem vezérlés.

Mi is ez az érzelmi vezérlés? Talán még emlékeznek rá, hogy az előző korszak váltás hogyan is jelent meg? A békés kisgyermekkor vége felé (a kisgyermekkor szakasza 1-3 éves kor) egyszer csak ott áll előttünk egy makacs, érzelmekkel teli, akaratos gyermekek. Aki mindent maga szeretne csinálni, folyton szembeszáll a felnőttel, mindezt erős érzelmekkel kísérve. Ez bizony a dackorszak.

Ezek az erős érzelmek aztán az óvodáskor végére lecsitulnak, kiegyenlítődnek, a gyermek megtanulja őket uralni.

Az erős érzelmeknek azonban van egy nagyszerű oldala is. Pont ezeken keresztül lehet őt befolyásolni, motiválni, érdekessé tenni számára a minden napokat. Szándékosan írtam a minden napokat, mert úgy gondolom, a gyermekek nem kizárólag az intézményekben nevelődnek, fejlődnek.

Most pillantsunk egy kicsit rá a kisiskolás kor jellemzőire: az élet szakasz 6-12 éves korig ível át. Szeretném megjegyezni, hogy ezek az életszakaszok egyénenként változatos mintát mutatnak, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk és a fejlődésünk üteme eltér. Még szerencsére. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem mindenki képes a kamaszkort elhagyni 18 éves korára és fiatal felnőttként működni.

A kisiskolásnak az érdeklődése a külvilág felé fordul. A "mindenható" a tanító néni lesz. Emlékszem, hogy nem lehetett a gyerekemnek a lábára méretében éppen megfelelő cipőt venni, mert a tanító nénije azt mondta, hogy legalább egy-két számmal legyen nagyobb, hogy ne kelljen havonta cipőt vásárolni. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy tönkre megy a lába. A tanító néni azt mondta és pont.

Sok mindent gyűjtögetnek, saját szabályokat alakínak ki, amikhez kínosan ragaszkodnak. Pl.: a járdán, aki vonalakra lép, az szerelmes. A világot szeretné megérteni, minden érdekli, keresi az ok-okozati összefüggéseket. Már nem a mese fantázia világában él, sokkal inkább látja a világot reálisan. Míg egy óvodás gyermek gondolkodás nélkül ad magyarázatot bármire a fantáziája segítségével, a kisiskolást a valódi megértés hajtja.

Kezdenek leválni szüleikről, szívesebben vannak a barátaikkal, a strandra, moziba, vagy egyéb helyekre is szívesebben mennek a társaikkal. Egy kicsit olyan, mintha egyre kevésbé látná szívesen a szüleit. Ez szintén komoly konfliktus forrás lehet, ha nem vagyunk tisztában a saját gyermekünk fejlődésével, hogy éppen most hol tart.

Versenyez az elismerésért, a teljesítmény központi szerepet kap az életében. Megjelenik az erősen motivált kötelesség tudat. Ez olyan 8-9 éves korra tehető.

Az iskolaérettség, avagy a két korszak közötti küszöb:

Olvasom néhány ijesztgető portálon, gondolom, Önök is olvassák ezeket a portálokat, hogy az iskolába menő gyermeknek mi mindent kell tudnia ahhoz, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Nos, azt is gondolom, hogy felnőttként is elfogna bennünket a rettegés, ha lebontanánk szálakra, hogy felnőtt emberként milyen pszichikai, szociális, erkölcsi, érzelmi, fizikai, értelmi funkciókkal kellene rendelkeznünk.

https://www.szuloklapja.hu/gyermek-fejlodese/3079/iskolaerettsegi-teszt-ellenorizd-le-hogy-iskolaerett-e-mar-a-gyermeked.html

Beillesztettem egy linket, ami mindenki számára elérhető, és nagyon jónak tartom.

Azért mégis szeretném taglalni egyes részeit, mert úgy érzem, mintha időnkét valami kommunikációs zavar, fogalmak félreértelmezése jelenne meg.

Tehát az első, amit szeretnék leszögezni, hogy az iskolaérettség egy testi-lelki érési folyamat végét és egy következő életszakasz kezdetét jelenti, nem pedig egy vizsgahelyzetet. Tehát, nem kikerülhető, nem felgyorsítható, csak támogatni lehet.

Mit is lehet tenni, vagy inkább ne tegyünk semmit? És hallom már: "De Zsuzsa néni..."

Az iskolaérettség kritériumaiból kiragadnék néhányat, bízom benne, hogy meg tudom értetni, hogy mit is tettünk le az asztalra, vagy mi az, amit még mindig nem késő letenni. Még egyszer hangsúlyozom, ezek a mutatók egy fejlődési folyamat eredményi. Amikor el kezdem ezeket kiépíteni, nagyon nagy türelemre, következetességre, mondhatnám azt is, hogy a felnőtt részéről önuralomra van szükség (lehet, hogy sok éven keresztül).

•  Feladattudat és feladattartás
  

Amikor ez a két fogalom előkerül, mindenki csak az iskolára gondol, főként nagycsoport év elején kezd el ez foglakoztatni mindenkit. Én úgy látom, hogy ennek az alapjait sokkal korábban rakjuk le. Van-e a gyermeknek otthon feladata? Rendszeresen. Például, minden pénteken ő viszi ki s szemetet a szobájából, neki kell elrakni a játékait, vagy ő az, aki segít vacsora után elrakni az asztalt. Gyakran hallom: "itt hogyhogy elrakja a játékot? " Ez egy folyamat eredménye. Először a felnőtt pakol, aztán a felnőtt segít a pakolásban, és végül e gyermek képes egyedül elpakolni. Ha azonban a folyamat részei elmaradnak, csak azt akarom, hogy pakoljon el, nem fog menni, mert nem mutattam meg, hogyan kell. És persze, mondom, hogy az a feladatod, hogy rakd el a játékodat, de ő nem teszi meg, és végül nekem kell pakolni. Ebben a példában két dolog is jelen van: nem tanítottam meg, hogyan kell. A másik: azt mondom, rakd el, nem teszed azonnal és megteszem helyetted. Később, egy másik nap a gyermek már tudni fogja, hogy nem kell neki erőt kifejteni, mert meg fogják helyette tenni. Tehát, a feladattudat és feladattartás kialakítása vagy ezért, vagy azért, de sérül. És miután megtanulta, hogy csak egy kis ellenállást kell tanúsítania a felnőttel szemben, úgy a feladatok megúszhatóak. És természetesen ezt a taktikát az intézménybe, legyen az iskola vagy óvoda, hozza magával. Ezen könnyen lehet változtatni. No, nem a gyermek megváltoztatásával, mert ő mindig a könnyebbik utat szeretné választani. A felnőtt hozzáállásával. Lehet, hogy ötször, tízszer kell elmondani ugyan azt, de nem megtenni helyette, ami az ő feladata. 

• Finommotorika

A helyes ceruza fogás kialakulása elengedhetetlen az iskolai kezdéshez. A ceruza használata is fokozatos fejlődésen megy keresztül évek alatt. A kicsik marokra szorítják a ceruzát, úgy húzzák vele kesze-kusza firkáikat. Ahogy a kézfejük erősödik, változik a ceruza és ecset fogásuk is. A marok fogástól a három ujjas fogásig. 4 éves korban már szükségszerű a ceruza fogás javítgatása, mert gyakran fordul elő, hogy a helytelen kéztartás rögzül. De az igazság az, hogy ez sem úgy van, hogy egyszer csak jól fogja a ceruzát. Ahhoz, hogy a kézfejcsontok megfelelően fejlődjenek, a gyermeknek nagyon sokat kell a kezével dolgozni. Ez megint nagyon ijesztően hangzik, tudom. Kell a kezével különböző tárgyakat fogni, szétszedni-összerakni dolgokat. Gyöngyöt fűzni, gyurmázni. A gyurmázás alatt nem azt értem, hogy tárgyakkal szétverjük a gyurmát és formákkal kinyomkodjuk. Ennek a kézre nincs semmi hatása. Azonban ha lapogat, gömbölyít, sodor, az már hatékony. Ez a folyamat, ami természetes egy gyermek életében, elvezet odáig, hogy jól tudja majd fogni a ceruzát, elbírja annak a súlyát. Az a kisgyermek, aki az ideje nagy részét okos telefonok vagy tabletek játékprogramjain való szórakozással tölti, erős hátrányba kerül azokkal a kortársaival szemben, akik arra használták a kezüket, amire való. Volt szerencsém 2 éves gyereket okos telefon játék programjával lecsitítani.

• Önkiszolgálás

Már szó volt a dackorszakról, ahol megjelenik a gyermeknek az önállósodási törekvése. Hogy ez a folyamat töretlen legyen, ehhez nagymértékben hozzájárul a felnőtt magatartása. Hagyom, vagy nem ezt a fajta törekvést? Látom, ahogy a 6 éves gyermekeket öltöztetik a szülők. Pedig a gyermekben egészen biztosan megvolt a törekvés. Hova lett? Miért tűnt el? Valószínű, hogy nem kapta meg a kellő támogatást. Ezen is lehet változtatni, átgondolt szervezéssel, persze, tudom, mindig rohanni kell. És a legjobb és legkifizetődőbb megoldások, ha nem várjuk ki a gyermeket. Igen, pillanatnyilag. Aztán elmúlnak az évek, és nem nagyon értjük, hogy mi is történt.

• Kudarc tűrőképesség

Mindent azonnal és készen! Ha nem kapom meg azonnal olyan hisztit csinálok, hogy nem csak az óvoda, de a város is reszketni fog! És ez a belső késztetés nem csak a csokira, játékra vonatkozik, hanem a gyermeknek az önmagával szembeni elvárásokra is. A gyermek a felnőtt türelmes támogatásával megtanulja, hogy a dolgok nem sikerülnek mindig elsőre. Másodikra már jobban megy, aztán ötödére már nagyon is ügyes, és sikerélménye van. El kezd hinni magában, megtapasztalja, hogy képes új dolgok elsajátítására.

• Tájékozott a világban, értelmi képességek

Ez a két dolog nekem valahogy összefügg. Azt látom, tapasztalom, hogy az értelmi képességek adottak, jelentősen befolyásolja az a tény, hogy a családból milyen genetikai adottságokat hozott egy gyermek. Ez így rendben is van. Okos, nagyon okos, megállja a helyét. A világ tarka és így szép. A "tájékozott a világban "már szorul magyarázatra. Ami itt elengedhetetlen, hogy ismerje a tárgyakat maga körül, meg tudja azokat nevezni. Legyenek ismereti a saját világáról. Meglepő, amikor egy 6 éves gyermek nem tudja megnevezni a zöldségeket, gyümölcsöket, ruhákat, keveri a testrészeit. Úgy gondolom, hogy ezek valahogy kimaradtak az életéből. A tájékozottság kialakítása is egy folyamat, tőlünk felnőttektől tanulja, mi nevezzük meg számukra a világot alkotó dolgokat. A felnőtt beszél arról, hogy a zöldségeket a levesbe rakja, hogy meg kell mosni a kézfejedet, hogy add ide a lábadat, nem azt, a másikat. A felnőtt beszél arról, hogy ma hétfő van, már megint dolgozni kell, hogy hideg ez a tél, és hogy az évszakok milyen gyorsan váltják egymást. A felnőtt beszél arról, hogy a szomszédját szereti, vagy nem, jót beszélgetett vele, apa haragos volt, mert nem tudta megnézni a meccset, pedig ez most egy nagyon fontos döntő volt. A gyerekek tőlünk tanulják a tájékozódást. Mi mondjuk azt, hogy a ceruzát tedd a polcra, a cipődet a szék alatt találod. Ha nem kommunikálunk a gyermekeinkkel, megfosztjuk őket attól, hogy biztonságban tájékozódjanak, hogy ismereteik legyenek.

• Testi fejlődés

Az iskolaérettséget mutatja a gyermekek első alakváltása és a fogváltás is. Ezt a folyamatot se lehet megerőszakolni, kívülről befolyásolni, felgyorsítani. Ugye, senki sem jár a gyermekével hetente háromszor a fogászatra, hogy minél előbb megtörténjen a fogváltás? Amit tehetünk, megtanítjuk őket a tisztálkodásra, arra, hogy legyenek igényesek a testükre, ruhájukra. Megtanítjuk őket a fogak ápolására, hogy majd a maradandó fogaik épek legyenek. És lelkesen várjuk a fogtündéreket velük együtt.

"A gyermeket megkérdeztem és azt mondta, hogy ő iskolába akar menni"

Egy kisgyermeknek van-e döntési joga az életét illetően? A válaszom: nincs. Nem a gyermek kompetenciája eldönteni, hogy ő iskolás lesz vagy nem. Sok mindenben dönthet: mivel szeretne játszani, milyen pólót vegyen fel reggel, a kék vagy a zöld fogkefét szeretné-e. Ez a döntés a szülő és pedagógus együttes döntése kell, legyen, a felelősség nem ruházható át a gyermekre.

Még mielőtt bárki félreértene, és ezt valóban nem szeretném, nem vagyok fejlesztés ellenes. Azonban a mértéktelen, a kisgyermek minden percét beosztó fejlesztés véleményem szerint egészségkárosító, és ellentétes hatást kifejtő projekt. Gondoljuk csak végég, ha bennünket, felnőtteket a munkahelyünkön folyamatos képzésekre küldenének, a munkaidőnkön túl, mit is gondolnánk magunkról egy idő után. Ugye, hogy megkérdőjeleznénk önmagunkat. Nos, a kisgyermeknél ugyan ez történik.

Amikor problémát látunk, lemaradást tapasztalunk, akkor természetesen szakemberhez fordulunk. Logopédus, fejlesztő pedagógus és gyógypedagógusok állnak a szülők és gyermekek rendelkezésére. Ezek az időtartamok a gyermekek életkori sajátosságaikat figyelembe kell, vegyék. Az nem lehetséges, hogy egy 5-6 éves kisgyermek minden perce be legyen osztva, a fejlesztők egymást érik a kilincsen. Ez a fajta fejlesztési roham a gyermekben ellenállást és szorongást vált ki. Egyrészt agyon fárad a figyelme, ha nem volt figyelem zavaros, majd az lesz a túlterheléstől. Másrészt a gyermek azt tapasztalja, hogy ő folyamatosan valahol van, egészen biztosan valami nagy baj lehet vele, mert őt állandóan fejleszteni kell. Ha volt valamicske önértékelése, önbizalma, az egészen biztosan odavész.

A megoldás kulcsát abban látom, ha megbízok magamban. Én, mint szülő helytállok, jó anyja, apja vagyok a gyermekemnek. Vele vagyok, amikor csak tehetem. Könnyed, vidám és bizalommal teli légkör jellemzi a kapcsolatunkat. Amikor a gyermekemnek szüksége van a támogatásomra, mellette vagyok. Akkor is mellette vagyok, ha nevelnem kell, ha nemet kell mondanom valamire, ha a nem tetszésemet kell kinyilvánítani a viselkedése miatt. Mellette vagyok, amikor elbizonytalanodik magában. Mellette vagyok, amikor azt látom, hogy egyes területeken valami nincs rendben, támogatom a mértékkel javasolt fejlesztést, gyakorolom vele azokat a feladatokat, amiket a logopédus adott. Tudom, hogy megvédem a gyermekemet a felesleges terhelésektől, és nem ítélkezem felette, ha elsőre és még sokadjára sem tud megcsinálni valamit. Megbízok magamban, mert én vagyok a szülője, én ismerem őt a világon a legjobban.

Megbízom a gyerekemben. Tudom, hogy minden képesség birtokában van, ha ezek a képességek még csak kicsi csírák, akkor is. Megszavazom neki a bizalmat, ahogy a szobatisztaságnál, a beszédnél és a járásnál is megszavaztam neki. Egy pillanatig sem kételkedtem benne: tud majd járni, képes lesz beszélni, és szobatiszta lesz. Bízom a gyermekemben, hogy a képességei napról-napra erősebbek lesznek, mint ahogy ez eddig is volt az elmúlt években.

Bízom a gyermekemet körülvevő szakemberekben: óvodapedagógusokban, fejlesztőpedagógusban, logopédusban. Bízom bennük, mert jól ismerik a gyermekemet, lehetséges, hogy több időt vannak vele, mint jómagam. Bízom a szakmai felkészültségükben, a tudásukban, abban, hogy a gyermekemnek velem együtt a legjobbat akarják.