Pedagógus szemmel

"De miből lesz a jövőnk, ha nem a múltunkból?" 

Müller Péter

   Mátyásiné Kelemen Ágnes

óvodapedagógus  

   Egy kislány, akit hajtott a kíváncsiság… Édesanyjának tette fel a kérdést, hogy miért úgy főzi meg a húsvéti sonkát, hogy levágja a végeit előtte. Azt a választ kapta, hogy a nagymama is így csinálta, tőle látta. A nagymamát szintén megkérdezte a kislány, hogy miért így teszi oda főni az ünnepi étket, hát ő a dédnagymamára hivatkozott, miszerint így készítette el, ezért vágja le a végeit jómaga is. A dédi megválaszolta a leányka kérdését: a fazeka kicsi és nem fért volna bele a sonka, ha nem szeli le a két végét főzés előtt. "Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt", de pontosan úgy, mint a népmesékben, a dédimama hagyományt, értéket teremtett, ami generációkon keresztül ívelt át. Egykoron az emberek beleszülettek a hagyományokba, az ősök tudását szájról szájra, vagy mozdulatról mozdulatra adták tovább egymásnak az egészen szűk közösségekben is, mint pl. a család. 

   Elődeinknek még nem kellett külön tanítaniuk a népdalokat, a néptáncot esetleg kézműves technikákat, hiszen azt a gyerek leutánozta, úgy tette magáévá. A mai világban háttérbe szorulnak a hagyományok, a kulturális értékek a szórakoztatóipar elsöprő ereje miatt. A digitális eszközök közelebb állnak a gyerekekhez. Az elmúlt évtizedekben, azt látjuk, hogy a társadalmi háttér megváltozásával, a család már nagyon keveset tud és ad át a régi népszokásokból, emiatt az óvodákra, iskolákra nagy feladat hárul a hagyományápolásban, az értékek továbbadásában. 

   Hogy miért fontos a hagyományőrzés? Az intézményi nevelésben, aki élményeket szerez a nemzetét éltető hagyományok megélésével, annak fontos lesz a népszokások ismerete, ápolása, továbbadása majdan. Emellett pedig a néptánc, a népdal, a népmese, a népi játék a közösség és személyiség formáló erején felül a készség- és képességfejlesztés végtelen tárházát nyújtja a pedagógusnak a munkájához.       

  Ezeket a kulturális értékeket a pedagógus saját példáján keresztül tevékenységekbe, cselekvésbe ágyazva adja át. A népszokások kapcsolódnak bizonyos naptári időszakokhoz, de jelen vannak a mindennapi teendőkben, és a hagyományőrzés folyamatosságát a jeles napokhoz kapcsolódó tevékenységek láncolata is biztosítja az év folyamán. A hagyomány összeköti a múltat a jövővel, s ha éltetjük, ápoljuk azokat és nem merülnek feledésbe, akkor fennmarad a népnek közössége a most felnövekvő generációk és őseink között.

       Gondolataimat stílszerűen így zárom: " ami történt, azt a nagyapám mesélte nekem, ez valóban így történt, az ükapám is így mesélte".

"Ha látjuk a "gyepszőnyeg százszor szépségét", az "égig érő fát", az "őserdőt", a "zsiráffát", a "simogató virágot", amely hívta a kezemet, a "foltos füvet", (pettyegetett tüdőfű) a "szemölcsös virágot", ami gyógyít, (vérehulló fecskefű) és azt a bogarat, amelyiknek "zenél" a neve, (nünüke), akkor rá tudtam csodálkozni, megszerettem, értéké vált számomra.

Dancs Sándorné

óvodapedagógus

A gyermek környezeti nevelése szülei nevelésekor elkezdődött, hisz azokat az értékeket fogja átadni gyermekének, amiket ő is kapott neveltetése során. (Kodály Zoltán)

Az óvodáskorú gyermeknek, igénye van környezete megismerésére. A világ "megízlelése" megtapintása, játékos megközelítése közel áll az óvodás gyermekhez.

Benyomásokat szerez a természetsarok növényeiről, állatairól, az óvoda kertjéről, az erdőről, a vízpartról. Kincseket gyűjt, üres csigaházat, kagylóhéjat, terméseket, faleveleket, köveket stb.

    A környezeti nevelés igazi helyszíne a természet. A séták, a kirándulások, a megfigyelések semmi mással nem pótolhatók. "A pókháló szépségét, a patakcsobogás örök nyugalmát –nyughatatlanságát, a tücsökciripelés muzsikáját, a virágszirom selyemfényét, az ég "kékjét" a piros, lila, zöld, sárga, fehér színek végeláthatatlan sokféleségét, sehol másutt nem tudjuk olyan igazán megismerni, megszeretni, mint kint a szabad természetben." (Viktor András)

Milyen legyen a pedagógus? A pedagógus legyen olyan gyerek, aki már felnőtt – illetve olyan felnőtt, aki még érti gyermeki önmagát, így könnyebben talál szót a gyermekekkel." (Lehoczki János)

   A környezeti nevelésben fontos, hogy megtanuljuk tisztelni a környezetet, elfogadjuk, hogy parányi részei vagyunk az egésznek. Tanuljunk meg osztozni a természetben található kincseken mert azokra más élőlényeknek is szükségük van.

Ha gyűjteni szeretnénk dolgokat a természet kincseiből, lehetőleg csak azt, amit a természet már elengedett.

A gyűjtés történhet óvodai és családi sétákon, kirándulásokon. A gyűjtéshez adhatunk segítséget, ami még érdekesebbé teszi a feladatot.

• Gyűjts valamit, amiben laktak
• Gyűjts valamit, ami erős szagú
• Gyűjts valamit, ami nagyon öreg
• Gyűjts valamit, ami rád hasonlít
• Gyűjts valamit, amit a víz formált
• Gyűjts valamit, ami hasonlít az ég színére

Vagy

"Kincskereső"

Nézz körül, és keress olyan dolgokat, amit a természet már elengedett.

• Keress valamit, ami kicsi, mégis több szín van rajta
• Keress valamit, ami egy állat tápláléka lehet
• Keress valamit, amit a szél könnyen repíthetne
• Keress valamit, ami színét a napsugaraknak köszönheti.
• Keress valamit, ami mosolyogni való.

    Mottónk: "Úgy vigyázz erre a helyre, hogy utánad, másoknak is legyen lehetőségük a gyönyörködésre"

Vigyázzunk a természetre, ne törjünk, ne szaggassunk le semmit. Ne tapossuk el azokat az apró élőlényeket, amitől félünk, ami undort kelt.

Meghatározhatjuk a gyűjtött kincs méretét is azzal, hogy pl. gyufásdobozba, borítékba, papírzacskóba kérjük a gyűjteményt.

Ha gyermekeink ily módon tanulják a természetet, ez a fajta környezet, igényükké válik, képesek lesznek a természet kincseiben, jelenségeiben gyönyörködni.

Ha kincseket gyűjtöttünk, ne csak a gyűjtés legyen fontos, hanem a gyűjtött anyag felhasználása is.

• Talpalatnyi természet

Készítsük el kartonlapból a gyerekek lábnyomát. Ezt kivágva, helyezzék el a talpformán a gyűjtött kincseket

• Szabadtéri tárlat

   Készítsünk faágakból képkeretet. Ebbe helyezhetik el a gyerekek, amit gyűjtöttek. Ezt kitehetik az óvoda teraszán, vagy a folyosón. később felragaszthatják rajzlapra, és hazavihetik

  Ha a gyerekek olyan dolgot találtak, amit még "nem engedett el a természet". ne szakítsák le. Adjunk lehetőséget arra, hogy pl. egy nyíló százszorszépet vagy egy kis hernyót, csigát, faágakkal körbe kerítsenek, mint egy képet. Ezáltal megtanulják, hogy nem lehet mindent leszakítani, letörni, haza vinni, hagyjuk ott a természetben, hogy mások is rá tudjanak csodálkozni.  

A mese és még valami...

Mátyásiné Kelemen Ágnes 

óvodapedagógus

Az idei tél eseményei a szokásos mederben zajlottak óvodánk csoportjainak életében: az elmúlt nagy ünnep boldogságában tündököltünk még, készülődtünk a farsangi mulatságra, a majdani téltemetésre, ám egyszer csak egy merőben szokatlan esemény történt. Az intézményvezetőnket felkereste a szigethalmi Édesanyák Klubjának vezetője, Bucsi Ani néni egy felajánlással, miszerint a nagymamák egy kis csokra szívesen olvasna mesét a gyerekeinknek. Izgalommal töltött el bennünket, felnőtteket is a várakozás, a találkozás a tüneményes nagyikkal. A mesélő mamák jöttek is rendületlenül, heti két délelőtt élvezhettük a társaságukat. Csoportjainkban a gyerekek nagy szeretettel fogadták őket és egy-egy mesehallgatást követően izgatottan tették fel a kérdést, hogy mikor lesz legközelebb, mikor mesél a MAMA újra. Igen, csupa nagy betűvel: MAMA... Ezek a nagyik, míg meséltek, kicsit mindannyiunk mamája voltak, legyen az felnőtt vagy gyerek, mert bizony rohanó világunkban néha messzebbre sodor az élet a saját szeretteinktől az idő hiányában, vagy a távolság miatt, és ezt egy kissé feledtetve velünk dédunokák és unokák voltunk ezeken a délelőttökön. A hónapok teltek, elérkezett a búcsú ideje. Búcsúztak a mamák tőlünk és búcsúzásra készülődtek a kirepülni készülő nagyjaink. Ezek a nagymamák, akiket megismerhettünk e félév alatt, oly annyira aktívak, hogy az óvodánkból ballagó gyerekeknek még tarisznyákat is készítettek az útravalók számára. Köszönjük az Édesanyák Klubjának, a szupernagyiknak, hogy itt voltak, meséltek, és ilyen aktív részesei az óvodai életünknek is!

Így tedd rá!

Farkas-Ván Andrea

óvodapedagógus

Magyarországon az Így tedd rá! program vezető szerepet tölt be a népi játékok, néptáncmódszertan terén. A program kitalálója, vezetője és lelkes terjesztője Balatoni Katalin diplomás néptáncpedagógus.

A pedagógus e program által eszközöket, ötleteket, lehetőségeket kap arra, hogy a tánc élmény legyen a gyermekek, illetve önmaguk számára.

A program lényege: "Nem a tánctanulás kerül előtérbe, hanem azok a játékos, fejlesztő tevékenységek, amelyek alapjai a tánctanulásnak, a lelki és szellemi motivációnak. Aki így tanul táncolni, annak elég ránézni az arcára, ott láthatjuk az örömöt, a felszabadultságot, a lelkesedést és az élményt." /Lévai Péter-mesterfokú néptáncpedagógus/

Az országos Óvodai Nevelési Programban is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományápolásra, -őrzésre az óvodai élet mindennapjaiban. A magyar néptánc és népi játék végtelen lehetőséget ad a gyermekek készség- és képességfejlesztésére, kiemelten a táncos mozgáskészség fejlesztésére. A népi játékok és népdalok komplex ismereteket közvetítenek.

Első lépésként az alapmozdulatokat sajátítják el a gyermekek, mint a járás, ugrás, futás, melyekből majd kialakul a tánc.

A módszer többféle eszközt alkalmaz, mint pl. tulipán, dió, korongok, ugrókötél, ugróiskola, similabda, gumi, melyek a táncos mozgáskészség fejlesztését szolgálják. Az eszközökkel változatos térformákat lehet létrehozni, melyekkel a táncos, játékos feladatok változatosabbá tehetők. Négy színen - és azok variánsain - alapuló, feladatkövetéses utasításokat használ. (sárga, kék, zöld, piros)

A program kitűzött célja a táncos mozgás alapozása, az erre irányuló feladatok segítségével, valamint a közös élmény. Fontosnak tartja, hogy a gyermekekben alakuljon ki a magyar néptánc iránti szeretet. Az elsajátított játékokat pedig az év folyamán társaikkal kedvük szerint szabadon játszhatják.